Végzősök búcsúkirándulása

2010. június 28-a volt az időpont, amikor a szekszárdi AJKP végzősei elindultak utolsó közös kirándulásukra. A cél Kehidakustány volt. 

 

Kisebb kerülővel ugyan, de végül eljutottunk Mari Néni Fogadójába, ami a kehidakustányi fürdő mögött áll. Egy gyors és ízletes ebéd után azonnal átöltöztünk és mentünk is a fürdőbe, ahová kísérő tanárunk már megvette a belépőket. A welness-központ igazán kellemes hely. Számtalan medence található mind a szabad ég alatt, mind pedig az épületben, illetve van masszázs, szauna és szolárium is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Első nap tehát utaztunk, fürdőztünk, és a vacsora után elmentünk megnézni a falut. A vidék teljesen nyugodt, alig akad forgalom az utcákon.
Második nap a Kis-Balatont vettük tervbe. Megnéztük a területet, elmentünk a Bivaly Rezervátumba, és megcsodáltuk a Kányasziget szépségeit is.

Ebédünket a kehidakustányi Kehida Kapuja elnevezésű étteremben fogyasztottuk el, majd visszatértünk a szállásra, hogy aztán minél hamarabb átruccanhassunk a fürdőbe, hiszen többségünknek időpontja volt a masszőrnél.

Este a kisbusszal átmentünk Keszthelyre és lesétáltunk a Balaton partjára, majd beültünk egy vendéglőbe. A szerdai nap Keszthelyé volt. A Festetics kastélyban megcsodálhattunk egy arab kiállítást, az épület részeként a lenyűgöző könyvtárat, egy Balaton-kiállítást, ahol a tóról készült festményeket, illetve néhány költő kézzel írt művének a fénymásolatát láthattuk.

Utána átsétáltunk a Kocsi-kiállításra, ahol különböző korok fogatait tekinthettük meg, majd a múzeumban is megnéztük az Afrika-kiállítást és a Mozdony-kiállítást, amelynek megtekintése során mindannyian visszafiatalodtunk gyermekekké. A rengeteg makett lenyűgözően élethű volt, és a vonatok menetrend szerint indultak el a terem egyik végéből a másikba.
Délután ellátogattunk Hévízre, ahol több órát töltöttünk úszkálással, majd visszamentünk a szállásra. Vacsora után még pihentünk egy kicsit, majd kiültünk a fogadó teraszára, ahol beszélgetéssel, az első évünk felidézésével és nosztalgiázással ütöttük el az időt. 
Utolsó napunk délelőttjén még úsztunk egyet  a fürdőben,  beszélgettünk az időközben ismerősökké vált személyzettel, elköszöntünk Mari nénitől, a Fogadó kedves tulajdonosnőjétől, elfogyasztottuk ebédünket a Kehida Kapujában és elindultunk haza.

Utoljára voltunk így együtt a Program keretén belül.  A kollégiumba visszaérve meglepetés várt minket: csoportvezetőnk és a kollégiumvezető (egyben AJKP programgazda) „útravaló” csomagot adott át minden leérettségizett AJKP-os diáknak.  A gurulós bőröndben olyan eszközöket kaptunk, melyek a továbbtanuláshoz szükségesek.

Az AJKP egy feledhetetlen lehetőség és - talán fogalmazhatok így is, hogy - élmény volt számunkra. Lehetőséget kaptunk, melyet azt hiszem, teljes mértékben ki is használtunk. Nem gondolom azt, hogy ennél jobban is alakulhattak volna középiskolás éveink, hiszen a Programnak köszönhetően olyan helyeken jártunk és olyan dolgokat éltünk meg, amire máskülönben nem biztos, hogy lett volna lehetőségünk. Ez az utolsó, kehidakustányi kirándulás, amely során "megünnepeltük a sikeres érettségit", a korona volt az elmúlt öt éven.


Szekszárd, 2010. július                                                 Virágh Katalin
                                                                       Garay J. Gimnázium, 12.D

Publikálta
I. Béla Gimnázium, Informatikai Szakközépiskola, Kollégium