Intézmény-érzékenyítés Püspökladányban

2010. június 17-18-án az OFI Arany János Programiroda munkatársai kétnapos továbbképzést tartottak Intézmény-érzékenyítés címmel az AJKP programba új intézményként bekerülő Karacs Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium tanárai számára.

A csütörtökön 10 órakor kezdődő program Lupócz János mentor tájékoztatójával indult, amelyet Tolnai József igazgatóhelyettes beszéde követett az Arany János Programokról.

Ezt követően kis csoportokban dolgoztunk és elkészítettük iskolánk SWOT analízisét, összegyűjtöttük intézményünk erősségeit, gyengeségeit, lehetőségeinket, illetve félelmeinket is. Teszteket töltöttünk ki magunkról, illetve kollégáinkról, amelyek kiértékelésére másnap került sor. A tesztek segítségével képet kaphattunk arról, hogy ki milyen típust képvisel egy csoporton belül, s hogyan válhat a csoport hasznos tagjává. A honlap szerkesztője, Prihoda Gábor pedig a drámapedagógiáról tartott érdekes előadást. 

Páros munka

Pénteken Tolnai József koordinálásával önismereti játékokkal melegített be a tanári kar, majd az előző napon felvetett problémákra igyekeztünk válaszokat találni kis csoportokban dolgozva. A felzárkóztatás eszközeit gyűjtöttük össze, továbbá arról beszélgettünk, hogyan akadályozható meg a programba bekerülő diákok lemorzsolódása, illetve hogyan motiválhatjuk diákjainkat. Ezt követően az OFI Oktatásügyi Közvetítő Szolgálat munkatársa, Kalányos Zsolt tartott prezentációt az alternatív vitarendezési módszerekről, majd Erős Gusztáv romológia előadását hallgattuk meg, amelyben a romák hagyományairól, a cigányság hazánkban élő 3 csoportjáról és a köztük lévő különbségekről kaptunk számos információt.

A két nap során sok hasznos információ került a birtokunkba, a változatos témájú előadások felkeltették érdeklődésünket, a kiscsoportos munkák alatt pedig hatékonyan együttműködtünk.

Tokai Ildikó

Publikálta
Mosolygó, Márta