Dél-Alföldi Régió

(Hódmezővásárhelyi Megyei Jogú Város, Vásárhelyi Cs)
2010. augusztus 26. 10:42
Júniusban Vásárhelyre is megérkeztek az Arany János Program gólyái.
Hódmezővásárhelyi Megyei Jogú Város, Vásárhelyi Cs
 

(Széchenyi István Mezőgazdasági, Szakképző Iskola é)
2010. június 10. 19:42
Iskolánk, a Széchenyi István Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium természetfotó és rajz pályázatot írt ki az alábbi kategóriákban:
Széchenyi István Mezőgazdasági, Szakképző Iskola é
 

(József Attila Gimnázium, Szakközépiskola, Kollégiu)
2010. július 30. 13:15
  Az "Önkéntességgel a roma integrációért" pályázatra - mi , az ózdi József Attila Gimnázium "Aranyos" egészségügyesei - készítettünk egy kisfilmet. Erre a kisfilmre lehet szavazni a   http://100legszegenyebb.
József Attila Gimnázium, Szakközépiskola, Kollégiu
 

(Móricz Zsigmond Gimnázium, Szakközépiskola és Koll)
2010. június 8. 12:39
Hagyományainknak megfelelően, már 6. éve került megrendezésre iskolánkban az Aranyos Nap.Ebben a műsorban, az Arany János Kollégiumi Programban részt vevő diákok vidám műsorral kedveskednek szüleiknek, tanáraiknak, diáktársaiknak és minden megjelent vendégnek.
Móricz Zsigmond Gimnázium, Szakközépiskola és Koll